Az éneklő virágok

Mese Sanyi manóról

Sanyi manó egyszer fogta a seprűjét és repdesett egy kicsit az erdők és rétek felett. Egyszer csak meglátta, hogy Zozó-varázsló valamit tesz-vesz a kertjében.
Fogta magát Sanyi manó, és leszállt Zozó-varázsló mellé:
- Szerbusz Zozó! Mit csinálsz?
- Szerbusz Sanyi manó! Mint látod, teszek-veszek, virágot ültetek. Szép virágaim fognak nőni, amik csengő-bongó hangon fogják énekelni énekeiket.
- Az nagyon szép lehet. Én is szeretnék ilyen virágokat a házam köré - sóhajtott Sanyi manó.
- Kérlek, szívesen adok neked egy magocskát - szólt Zozó-varázsló, merthogy igen jó hangulatban volt.
- Köszönöm szépen - kapott utána Sanyi manó és máris repült a maggal haza. Nem is hallotta, amikor Zozó-varázsló utána kiáltott:
- Vigyázzál, a magocskát csak a házad északi oldalán ültessed el!
Hazarepült Sanyi manó, és nyomban nekilátott, hogy elültesse a magocskát.
Így gondolkodott: „Bizony akkor nőnek jól a virágok, ha a napos oldalra ültetem őket. A legjobb lesz tehát, ha a ház déli oldalára ültetem a magocskát, ott sok napot fog kapni és szépen fogja a belőle kinőtt virág énekelni a maga énekét."
Így is tett Sanyi manó. Lyukat ásott a háza déli oldala előtt és beletemette a Zozó-varázslótól kapott magocskát. Nem telt bele egy fél óra, és Sanyi manó legnagyobb ámulatára a magocskája kihajtott. Hamarosan bimbót eresztett, a bimbó szétfakadt és gyönyörű virággá változott, amely csengő-bongó hangon kezdte énekelni a maga énekét. Sanyi manó fogta a kisszékét és leült a virág mellé, és ámulva hallgatta a csengő-bongó éneket.
A nap szépen ragyogott, és a növény egyre nőtt, újabb és újabb virágok jelentek meg rajta, amelyek mind csengő-bongó hangon énekelték a maguk énekét. Sanyi manó már sokallotta is egy kicsit:
- Nem lehetne egy kicsit halkabban - kérdezte óvatosan a virágokat (közben a bokor tetején egy újabb nőtt ki, s kezdte énekelni csengő-bongó hangon a saját énekét), de azok rá se hederítettek.
Hamarosan megfájdult Sanyi manó feje a hangos énekléstől és befutott a házába. Mivel a bokron egyre több és több virág énekelte csengő-bongó hangon a maga énekét, estefelé már a házban sem lehetett megmaradni a borzasztó ricsajtól.
Este, amikor lement a nap, nem nőtt több virág a bokron, és Sanyi manó hirtelen emlékezni kezdett, hogy Zozó-varázsló mintha mondott volna valamit. Mintha azt mondta volna, hogy a magocskát nem szabad a napos oldalra ültemi. Most már szánta-bánta, hogy nem hallgatott rá.
Egész éjjel nem aludt a rettenetes zajtól (mert a virágok éjjel is csengő-bongó hangon énekelték a maguk énekét), és arra gondolt, hogy kiássa a bokrot és visszaviszi Zozó-varázslónak.
Másnap reggel neki is látott, de nem tudta, hogy ennek a virágnak a gyökere ugyanolyan hosszú, mint a föld feletti része, és ugyanolyan gyorsan is nő, ha a nap süt. Ezért azután csak ásott, ásott az egyre rettenetesebb zajban, de mivel lassabban ásott, mint ahogy a növény nőtt, sehogy sem érte utol a gyökér végét.
Éppen arra járt a Bölcs Elefánt. Meglátta (és persze meg is hallotta) Sanyi manót és a virágját.
- Szerbusz Sanyi manó! Mi ez a rettenetes zaj? - trombitálta a Bölcs Elefánt.
Sanyi manó, torka szakadtából ordítva, elmesélte mi történt:
- Azt hiszem, Zozó-varázsló utánam kiabált, hogy csak a ház északi oldalára ültessem a magocskát, de én nem figyeltem oda. Most meg nem tudom kiásni ezt a bokrot, mert az egyre nagyobb és egyre hangosabb lesz - siránkozott Sanyi manó.
- Hmm ... - szólt a Bölcs Elefánt - én nagyobb vagyok, mint a te házad, tehát ha a virág az én északi oldalamon lenne, akkor szintén nem nőne ilyen gyorsan.
Így gondolkodott hangosan a Bölcs Elefánt. Majd hozzátette:
- Ha viszont azt akarom, hogy a virág az én északi oldalamon legyen, akkor nekem az ő déli oldalán kellene lennem. De viszont a virág a ház déli oldalán van, következésképpen a ház a virág északi oldalán van.
Ebből is látszik, milyen bölcs volt a Bölcs Elefánt!
- Mindent egybevetve tehát, ha én azt akarom, hogy a virág déli oldalán legyek (mert akkor az az én északi oldalamon lesz, és nem fog ilyen eszeveszetten nőni), akkor a virágnak a ház és énközém kell kerülnie! - szögezte le végül nagyon bölcsen.
- Teljesen igaz - jegyezte meg Sanyi manó kissé bizonytalanul, mert némileg nehezen követte a Bölcs Elefánt gondolatait - Tehát?
Tehát mindebből az a tanulság, hogy nekem a virág házzal átellenes oldalára kell állnom - fejezte be a Bölcs Elefánt, mivelhogy rettentően okos volt. S nem csak okos volt, de segítőkész is, és ezért ahogy mondta, úgy is tett.
Lassan megkerülte a csengő-bongó hangon éneklő bokrot és megállt a házzal átellenes oldalon. Menten be is árnyékolta a zajongó bokrot, mire az nem nőtt tovább oly eszeveszett gyorsasággal és Sanyi manó végre ki tudta ásni a gyökerét a földből. Abban a pillanatban, ahogy a növény kikerült a földből, menten visszaváltozott magocskává.
Hirtelen süket csend lett.
- Jaj - sóhajtott Sanyi manó egy nagyot, majd gyorsan megköszönte a Bölcs Elefántnak a segítséget, seprűjére pattant és elrepült Zozó-varázslóhoz. Odanyújtotta neki a magocskát és így szólt:
- Tessék, visszahoztam. Nem kell nekem a csengő-bongó hangon éneklő virág. Ha olykor-olykor mégis szeretném meghallgatni a virágokat, amint csengő-bongó hangon éneklik a maguk énekét, akkor inkább eljövök hozzád vendégségbe. Megengeded?
- Hát persze - szólt mosolyogva Zozó a varázsló.
Ebben maradtak.
(1976?)