Leningrádi füzet

Brecht fordítások

2016. december 16. - nandras1951

Bertolt Brecht

Legenda a halott katonáról

 

1.
A háború négy éve tart,
S a front a békére csak várt,
Egy katona hős halált halt,
Levonva a konzekvenciát.

2.
A háború még egyre folyt,
És a Kaiser mérgelődött:
Miért halt meg katonája
Szerinte már idő előtt.

3.
Forró nyár a sírok felett,
Lent pihen a katona,
Ám bizottság jött az éjjel,
Szintén csupa katona.

4.
A halottak csendes kertjét
Orvosbizottság zavarja.
Gyors ásóik nyomán a sírból
Felszínre jön a katona.

5.
Maradványait doktor nézi,
És harsányan felkiált:
Hisz ez a katona „tauglich",
És a frontról dezertált!

6.
A hullát magukkal vitték,
Kék volt az éj és csodaszép,
Ha valakin nem volt sisak,
Csillag ragyog a Hon egén.

7.
Áldomásra beletömtek
Bűzlő testébe egy snapszot.
Két apáca fogta karját,
Hátul feslett nő tántorgott.

8.
És mert a katona bűzös,
Gyorsan egy pap kerül elő,
S elfojtva a rémes szagot
Kezében ing egy füstölő.

9.
Elöl zene, csinnadratta
Játszik egy flotilla-marsot,
S a katona - úgy tanulta –
Seggből veri ki a trappot.

10.
Két szanitéc fogja közre,
Óvatosan átkarolva,
Nehogy a sárba zuhanjon:
Német csak nem eshet hasra?!

11.
Halotti inge zászló lett,
Fekete-fehér-vörös szín.
Előtte viszik, hogy ne lássék
A színektől többé a sír.

12.
Egy frakkos Herr elől feszít,
Büszke arra, hogy német Mann.
Mikor a hírt meghallotta,
Mit kell tenni, tudta nyomban.

13.
Nagy zenével így vonultak
Lefelé a széles úton.
Köztük támolygott a hulla,
Hulló hóban felvigyorgón.

14.
Üvöltözve kutyák, macskák,
Patkányhorda sikít mezőn;
Nagy szégyenben nem maradnak,
Franciák nem lesznek biz ők!

15.
Átvonultak a falvakon.
Leány, asszony mind ott volt.
Fák rajongtak, hold ragyogott,
És minden hurrát kiáltott.

16.
Viszontlátás! Csinnadratta!
Sok asszony, kutya és a pap.
Köztük a katonahulla
Mint részeg majom, úgy caplat.

17.
Átvonultak a falvakon,
De a katona nem látszott.
Csinnadrattával és hurrával
Körötte túl nagy tömeg volt.

18.
Oly sokan ujjongták körül
Hogy már senki se látta őt.
Csak a csillagok, felülről,
Nézték a frontra igyekvőt.

19.
A csillagok kialusznak,
Ha jő a hajnal bíbora,
Ám a hulla - úgy tanulta –
Siet ismét a halálba.

1918

(fordítás 1972)

Bertolt Brecht

Dal az osztályellenségről

 

Az iskolában kioktattak
Az „enyém nem a tied" törvényre,
Mikor már mindent megtanultam,
Rájöttem végre a lényegre:
Az egyiknél finom uzsonna,
A másiknak ott a csupasz ökle,
Megtudtam végre, mit jelent az:
Valaki osztályellensége.
   Megértettem az ellentét
   Honnan származik és hogyan.
   Nézd az esőnek esését,
   Fentről esik, s gyűlik alant.

Hitegettek: légy jó fiú,
S olyan lehetsz, akárcsak mi.
De én láttam: nem lesz szakács,
Kinek fazékban kell főni.
A másik az urakkal tartott,
Nyalta buzgón a talpukat,
Csodálkozott, mikor szóltak:
- Most azután hordd el magad!
     Nem akarván csalatkozni
    Tudtam akkor úgy, mint ma:
    Eső mindig fentről hullik,
    Nem esik felfelé soha.

Megdöngették a dobokat:
„Hadjáratba népek megyünk,
A szomszédok túl gazdagok,
Gazdagságuk jó lesz nekünk!"
Emelvényről ígérgetett
Néhány rekedt üvöltöző,
Kövér boncok kiabáltak:
„Küzdjetek, mint gyilkos mennykő!"
     Évek óta nem ettünk semmit
     A szivárvány ívében híve,
     De az eső az égből esik,
     Hogy megfordulna, nincsen híre.

Majd a gazdagok döntöttek:
Köztársaságot csinálnak,
Hol mind jóllakottak lesznek,
Úgy a kövérek, mint a soványak.
Az éhez ők és megverettek
Erre lelkesedni kezdtek,
De a jóllakott kövérek
A markukba jót nevettek.
    Így szóltam én: kötve hiszem!
    Minden mondatuk hazudik.
    Látott-e a történelem
    Esőt, mely felfelé esik.

Rendeletet adtak nekünk,
Mi a saját fegyverünket.
Adtak ígéretet is ők,
Mi az utolsó ingünket.
Ők azt mondták, kész örömmel
Kell őket majd segíteni.
Foglalkoznak ők mindennel,
Nekünk elég lesz dolgozni.
    Elhallgattam, ám ok nélkül
    Elhittem a csodát én is:
    Megváltozik az es ő végül,
    Felfelé esik mégis.

Túl vagyunk már a nehezén,
Kezdték a szöveget nyomni,
Elkerüljük a nagyobb rosszat,
Csak a kicsit kell megszokni.
S mi elhittük: jobb a Brüning,
Mintha Papen lenne a fő.
Később: jobb lesz a von Papen
a Schleichemél - kétszer-kettő.
    S jött a pap után a junker,
    Junker után generális.
    Eső áztatta a földet,
    Jutott lé a nyakunkba is.

Amíg folyton választgattunk,
Bezárták a gyárakat ők,
Éhesen és majd megfagyva
Aludtunk a börze előtt.
Akkor ők azt kiabálták:
„Lesz ez még jobb, várjatok!
Nem baj az, ha válság van ma,
Virágzást hoz, jó nagyot."
Ám én szóltam a fiukhoz:
„Az osztályellenség ez itt!
Hablatyolva jobb napokról
Célja egy van - nagy profit."
    Nem eshet az eső lentről,
    A természete nem olyan,
    De eltűnhet onnan fentről.
    Ha Nap hevíti, mert olyan.

Íme, immár menetelnek,
Új zászlóktól veres az ég.
Egyvalaki hirdeti fennen:
„Nincs többé osztályellenség!"
Ám én látom ott a sorban
Sok ismerős pofák sorát,
S ki a beszédet elmondta
Őrmester hangon kiabált.
    Zászló esőtől nem véd meg,
    Mert a cseppek föntről esnek,
    Ismeretes ez ma mindnek,
    Kik az utcákon fekszenek.

Hadgyakorlatot tartanak
Átkozva az ellenséget.
Öklük rázzák a határon,
Azaz fenyegetnek - minket.
Mert mi ellenségek vagyunk,
S könyörtelen lesz a csata,
Miben ők mind elpusztulnak,
Nem lesz abban semmi hiba.
    Ezért támadnak hátulról,
    Fondorlatosan és csalva,
    Az eső is fentről zuhog,
    Váratlanul reánk csapva.

Kit az éhség leterített,
Hősi halottunk lett az ma,
A másik a téren hever,
Reggel óta meggyilkolva.
Felakasztották már régen,
Mert nem szeretett éhezni,
Összetörték minden csontját,
Mert kis kenyeret mert kérni.
Kinek a kenyeret ígérték,
A hóhér már kivégezte.
Cinkkoporsó rejti testét,
Mivel igazát kereste.
    Ki elhitte azt is balgán,
    Hogy néptársuk lesz majd nekik,
    Nyilván azt is jól elhiszi:
    Az eső felfelé esik

Vésd eszedbe, hogy mi velük
Osztályellenségek vagyunk.
Ha nem harcolunk ellenük,
Akkor bizony elpusztulunk.
Dobos dobod nem dobolja
Túl a lármás harci zajt.
Tiszt úr, gyáros, földbirtokos,
Osztályellenségünk maradt.
    Jó barátok leszünk akkor,
    Ha majd fagy és hó lesz nagy,
    Az eső sem hullik fel az égbe,
    S te osztályellenségünk vagy.

Hiába akar igyekezni
Elkenni harcunk a Mázoló,
Vele itt mi meg nem férünk,
Ahhoz kicsi a földgolyó.
Bármi lesz is, azt jól tudom,
Mivel drága az életem,
Osztályellenségem ügye
Mindig idegen lesz nekem.
    EGYEZKEDNI NEM FOGUNK MI
    SOHA, SEHOL ÉS SEMMIKÉPP.
    AZ ESŐ MINDIG AZ ÉGBŐL HULLIK,
    S NEKÜNK ÖK - OSZTÁLYELLENSÉG!

(fordítás 1973-76)

A bejegyzés trackback címe:

https://leningradskaya-tetrad.blog.hu/api/trackback/id/tr7512051953

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.