„Szia"

a kórházi füzetből

Egy ember flekkent esz.
A kés élesen a húsba metsz.
A flekkent alaposan felnyiszálták,
s többé nincsen flekken.
„Szia!"

Egy ember
Segítségért üvölt!
A mentőkocsi máris süvölt.

Egy!
A kés élesen a hasba metsz.
És az embert egyszerre felnyiszálják.
Kettő!
S többé nincsen ember.
„Szia!"

Álom az álomban

a kórházi füzetből

1.
Az éjjel kiabáltam.
Senki nem hallotta,
senki nem jött hozzám.
És én meghaltam.

2.
Én meghaltam.
Senki nem hallotta,
senki nem jött hozzám.
És egész éjjel kiabáltam.

3.
- Meghaltam! -
kiabáltam egész éjjel.
Senki nem hallotta,
senki nem jött hozzám.

Apa

a kórházi füzetből

Azt álmodtam,
hogy saját apám vagyok,
s hogy a kórteremben
meglátogattam magam.
Hoztam finom, jó hazait
és egy darab citromot,
meg egy tábla csokoládét.

Nagyon sajnáltam magamat
és egy teljes óra hosszat
igyekeztem bátorítani,
s lelket verni belém,
és úgy tűnt akkor,
hogy mi ketten, én és magam
teljesen egyidősek vagyunk.

Ő - vagyis én
az én lábaimmal állt,
magyarázva a gyógyítás
különféle metódusát.
Igaz ugyan, hogy most
már az ő és az én teljesen
jelentőségét vesztette.

* * *

az „Ezek a nyári esők ..." ciklusból

Halál többé nincs.
Halál többé nincs.
Többé nincs.
Többé nincs.
Nincs.
Nincs.
Nincs.

Halál többé nincs.
Van virradati szellő.
Halovány hajnal.
Harmat a rózsán,
csorduló gyanta
a fenyő metszett kérgén.
Kavics a fövényen.
Van új sejt kezdete
a zsenge falevélben.
Halál többé nincs.

Halál többé nincs,
de lesz még forró nappal,
széna az alváshoz,
s a nap bejárja útját,
a selyemszál fonatja,
a fehér gubó pattan,
s a búzavirág felragyog.
Halál többé nincs.

Halál többé nincs!
Öt perccel ezelőtt
kis szöcske született,
fura képű fickó,
színe zöld egészen.
Hangja pedig - képzeld –
ciripelő, dongó.
És az oknál fogva,
hogy meghaltam nemrég,
halál többé nincs!
Halál többé nincs!
Többé nincs!
Nincs!

(fordítás 1974?)